Psoriasis Világnap (2011)

A psoriasis világnap célja figyelemfelkeltés, felvilágosítás a betegségről, kezelési lehetőségekről, azok elérhetőségéről. Eloszlatni több, a betegséggel kapcsolatos tévhitet.

Kevesebb szó esik arról, hogy maguk a pikkelysömörben szenvedők miként élik meg betegségüket — a látható tünetek miatti szorongásokról, félelmekről. Arról, mit szól majd a szeretett nő vagy férfi, ha megtudja, hogy pikkelysömöröm van.

Ahhoz, hogy környezetünk megismerjen, elfogadjon bennünket, első lépésként önmagunkat kell elfogadni. Azért, mert bőrünk sajátságosan válaszol a különböző hatásokra, nem vagyunk kevésbé értékesek, mint mások.

John Updike, amerikai író, gyermekkorától  psoriasisban szenvedett.  A kentaur című, önéletrajzi motívumokra épülő regényében érzékletesen jeleníti meg betegsége okozta testi és lelki gyötrelmeit.  Az alábbi részletben a kamasz Peter fölfedi titkát szerelmének, Pennynek, s ezzel kilép a pikkelysömöre építette börtönéből:

(Peter) Kigombolja az egyik (ing)ujját.
– Nohát, ez nagyon szomorú titok – mondja. – De szeretlek, és ezért tudnod kell.
….Itt, e lépcsőfordulón, Peter úgy érzi, kiszikkadt, fázik. Vacog, fél attól, amibe belevágott… Megcsókolja, és becsúsztatja Penny kezét a kigombolt inge ujjába.
– Nem érzed furcsának a karom?
– Meleg.
– Nem. Helyenként érdes. Figyelj csak.
– Igen … egy picit. Mi ez?
– Ez az. –  Peter fölhúzza az ingét, és megmutatja Pennynek az alsókarját; a foltok lilák a szórt hideg fényben. Kevesebb a folt, mint várta.
Penny megkérdezi:
– Mi ez? Csalánkiütés?
– Úgy hívják , hogy psoriasis. Nekem mindig volt. Szörnyű. Gyűlölöm.
– Peter! — Penny keze fölemeli Peter zokogósan lehorgadt fejét. A szeme száraz, e mozdulattól mégis föloldódik valami valóságos.
– A karomon, lábamon is van, de a legcsúnyább a mellem. Akarod látni? Most utálsz, ugye? Undorodsz tőlem?
– Peter, csak azért mondasz ilyeneket, hogy ellentmondjak. Mutasd a melled.
– Muszáj?
– Igen. Gyerünk csak.
Peter fölhúzza az ingét, alatta az atlétatrikót, s ott áll a félhomályban félmeztelenül. Úgy érzi magát, mint egy megkorbácsolásra váró rabszolga vagy mint annak a haldokló fogolynak a szobra, amelyet Michelangelo nem bontott ki teljesen a kőből. Penny előrehajol, hogy lásson.
Ujja végigsimít Peter borzongó bőrén.
– Hát nem muris?- kérdi. – Kis csoportokban van.
– Nyáron majdnem elmúlik – mondja Peter, miközben lehúzza az ingét. – Ha felnőtt leszek, majd Floridában töltöm a telet, és akkor egyáltalán nem lesz.
– Ez volt a titkod?
– Ez. Ne haragudj.
– Sokkal rosszabbat vártam.
– Mi lehetne még ennél is rosszabb? Napvilágnál igazán ronda. Nem tehetek ellene semmit, csak magyarázkodhatom.
Penny nevet, nevetése ezüst derengés Peter fülében. — Hát nem vagy te csacsi? Tudtam, hogy valami bőr-izéd van. Látszik az arcodon.
– Uramisten, ott is? Nagyon csúnya?
– Á. Észre se lehet venni.
Peter tudja, hogy Penny hazudik, de mégsem igyekszik rávenni, hogy mondja meg az igazat. Ahelyett megkérdezi:
– Akkor,hát nem baj?
– Persze, hogy nem. Nem tehetsz róla. Ez is te vagy.

(1963)

Kívánjuk, hogy mindegyikünk meglelje magában Peter elszántságát, bátorságát, és megtalálja a maga Pennyjét.